Különbségek

Szeretek írni.

No nem azért, mert valami hihetelen nagy írótehetségnek gondolnám magam, erről szó nincsen. Az írás öröméért. Azért, mert ha foglalkoztat egy gondolat, vagy egy érzés, és ha csak a saját agyamban forgatom és analizálom, és fejlesztgetem, akkor van úgy, hogy egy idő után elillan. Jönnek a dolgos hétköznapok, és a jól kieszelt és alaposan végigjárt elmélet szépen lassan kikopik az elmémből, mert a nyomuló zaj fokozatosan elszürkíti, majd amikor nem veszem észre egy jól irányzott övön aluli ütéssel kitaszítja a ringből, úgy hogy még csak egyet mukkanni sem tud. Én meg csak azt veszem észre, hogy töröm a fejem, vajon mi is volt amiről a múltkor úgy gondoltam, hogy na most találtam egy olyan jó kis elméletet, amivel sikerül a sarkaiból kifordítani a világot… És csak a nagy néma csend honol.

Ezért inkább leírom a gondolatot – ha van lehetőség, még abban a minutában – és hagyom, hogy önmaga kifejtse saját magát. Mert ilyenkor mindig csak az alap van meg – sokszor nem is igazán gondolat, csak egy érzés formájában – és szép fokozatosan kezd testet ölteni. Mint a forgószél a forró aszfalt fölött: először csak azt veszed észre, hogy enyhe kis huzat van. Majd hirtelen egy pihekönnyű madártoll fellibben, és elkezd táncolni. Aztán jönnek a többiek: szöszök, a falevelek, papírfecni, egy újság oldala, és a végén szép kis forgásba állnak össze. Ha ilyenkor meg tudod ragadni a képet, szerencséd van, de ha nem sikerül, várhatod, mire megint jó lesz a konstelláció. Persze nálam az írás időben ennél hosszabb folyamat, de valahogy így alakul. Jön az első gondolatmorzsa, ami elkezd táncolni, és ahogy egyre többet foglalkozom vele, szépen társulnak hozzá a többiek is. Aztán csak azt veszem észre, hogy leütöttem már vagy egy két ezer karaktert, és csak az első száz volt, amit én írtam. A többit már ők tették hozzá. Ez az egyik oka, hogy miért szeretek írni: a teremtés. Valahogy így lehetett a Jóisten is – Ő látja lelkemet és tudja, hogy nem akarom magam hozzá hasonlítani! – elkezdte, aztán lett belőle valami. Én is így vagyok sokszor – miután végeztem és újra átolvasom a leírtakat – elcsodálkozom azon, hogy ezt tényleg én írtam, én teremtettem-e. Hogy ez így jó-e, vagy sem? Majd mindenki eldönti saját maga ízlése szerint.

A másik ok, ami miatt szeretek írni, hogy azt vettem észre, a gondolatok képesek energiává alakulni, és valamilyen misztikus, természetfeletti módon befolyásolni az életemet. Mindegyik gondolatnak van egy töltése, és attól függően, hogy ez mekkora energiával – érzelmi töltéssel – bír, van rám befolyása. Minél kisebb a töltés, annál kevesebb energiát tud kifejteni, következésképp annál kissebb befolyással rendelkezik, és fordítva. Ezen kívül még az is számít, hogy mennyire kitartó a gondolat: mennyire tud beférkőzni az elmémbe. Ha elég sokáig kelleti magát, akkor nagy esélye van, hogy tartós, mély változásokat hozzon létre. És igazán akkor tud beágyazódni a sok ezer elillanó és másik sok ezer rövid ideig időző gondolatsor ellenében, ha rá tud venni, hogy sokáig, és tartósan koncentráljak rá. Ennek pedig a legjobb módszere az írás.

A gondolatrendszerek nem állnak össze mindig a fejedben. Néha az egyik részük kap figyelmet, néha a másik. Olyan ez, mint amikor a színházi előadás végén legördül a függöny és egyesével előjönnek a színészek. Mindegyik külön-külön kap reflektorfényt, de a darab csak akkor állt össze, ha az összes szereplő eljátszotta a saját szerepét. A történet csak úgy érthető, ha mindenki kivette a részét a rá háruló szerepből. Többé-kevésbé valahogy így működik az írás is: a gondolat-darabokat akkor csípheted el, mikor épp rivaldafénybe kerülnek, és külön-külön is tudsz velük foglalkozni, mint a színészekkel a próbákon. Aztán elkezdheted őket rendezgetni, amíg összeáll a puzzle. Ha nem tetszik, amit látsz, összekeverheted újra és újra, itt viszont nincsenek kőbevésett szabályok, és nem áll melletted senki stopperórával, hogy mérje az időt. Később bármikor átfestheted a képet ha mégsem tetszik egyik, vagy másik árnyalat, egészen addig, amíg össze nem áll a kompozíció és kialakul a struktúra a Te elméd logikája szerint. Végül, ha meg akarod osztani másokkal is a gondolataidat és szerencsés vagy, talán még meg is értik, mit akartál kihozni ebbő az egészből.

A gondolatkoncentráció olyan, mint a piroscipő-effektus. Biztos hallottál már róla, de ha valami oknál fogva mégsem, akkor itt a megfelelő alkalom, hogy eláruljam Neked a titkot: amíg nem akarsz piros cipőt venni, észre sem veszed, hogy mennyien hordanak. De abban a pillanatban, hogy elszánod magad a vásárlásra, rögtön feltűnik, hogy szinte csak piros cipők jönnek Veled szembe az utcán. Azokat az eseményeket veszed észre az életben, amik körül a gondolkodásod forog. Te is ismersz egy csomó olyan embert, akinek valahogy mindig adják magukat a lehetőségek, és talán van olyan is az ismeretségi körödben, aki még akkor sem veszi észre őket, ha majd’ kiszúrják a szemét. Bizony-bizony, nem mindegy milyen gondolatoknak adsz teret és lehetőséget, mely gondolataid rendelkeznek érzelmi töltéssel, és melyek azok, amelyek kitöltik a napjaid nagyobbik részét. Ha valami gondod van az életeddel, javaslom vizsgáld meg a gondolkodásodat, és döntsd el, vajon ezt akarod-e (az élettől), vagy valami egészen mást.

Az írás segít koncentrálni. Ha le akarod írni amit közölni akarsz, kénytelen vagy összeszedni a gondolataidat. Kénytelen vagy rendszerezni, ezáltal energiákat juttatsz neki, és elkezdheti élni a saját életét. Néha ez csak annyiban nyilvánul meg, hogy olyan összefüggéseket veszel észre, amikre korábban nem jöttél rá, vagy nem is gondoltál. Az én legújabb ilyen felismerésem egy levél kapcsán mutatta meg magát, amit nemrégiben írtam egy nagyon kedves ismerősömnek.

Sokszor értekeztem már arról, hogy mit tartok fontosnak a saját életemben. Mik azok az értékek, amelyek mentén próbálom élni a mindennapjaimat. Nem akarom most újra mindegyiket elővenni, ha kíváncsi vagy rá, bármikor visszalapozhatsz, meg fogod találni őket. Talán egy mindenképpen említésre szorul, ez pedig az ITT és MOST gondolatköre. Egy igazi klasszikushoz fordulok, hogy jobban megvilágítsam mire gondolok. Jöjjön hát egy idézet a Kung-Fu Panda c. filmből:  “A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent.”


Talán nem túlzok, ha azt mondom egy öreg teknős eléggé jól rátapintott a lényegre: egyetlen valóságos, éppen ezért átélhető és lényeges pillanat létezik: a most. A múltad már csak az emlékek ködén keresztül integet, a jövőd pedig még képlékeny, olyan mint a frissen-forrón edénybe töltött kocsonya: a cupákok, és a zöldségek még szabadon úszkálnak, nem dermesztette még fogolyjá őket az idő; a jövőd mindössze a lehetőségek tárháza, amikből bármi és annak az ellenkezője is alakulhat. Dőreség lenne olyan dolgok miatt büntetned magad, amiken már nem tudsz változtatni, és ugyanígy, ha olyan dolgok miatt aggódsz, amik még nincsenek. Az önostorozással, és az aggodalommal egy valamit tehetsz tönkre: azt az egyetlen pillanatot, amikor boldog lehetnél. Ha bántod, sajnáltatod magad, vagy félsz, és aggódsz, nem lesz időd arra, hogy boldog légy. Mert boldog csak most és itt lehetsz. Nem tegnap, és nem holnap. Ma. Jó, ha meg tudod különböztetni a fontos dolgokat a nem fontosaktól. Aggódni, és félni az elmúlt és a jövendő miatt nem fontos. Boldognak lenni: igen.

Tudom, hogy mi a fontos nekem, és tudom, hogy mi nem. És a kettő között tudok KÜLÖNBSÉGET tenni. Ez az én nagy felismerésem.
 

Különbségek bejegyzéshez 6 hozzászólás

  • boryssa lamb szerint:

    egyetértek. mindennel. amellett nekem személy szerint tiszta A. J. és Mennyei Prófécia, melyek mentén tapasztaltam a Működést :) (mm, vmikor a dvd-kre is sort kerítek)
    én is blogolok, és volt egy időszak, amikor nem jutottam nethez, de muszáj volt elővennem egy A4-es spirálfüzetet, és mindent de mindent leírni, hogy rendben mehessenek a dolgok a fejemben és az életemben. (akkor grafománnak neveztem magam, mert papírra jóval több minden kiszaladt.)
    mostanában sajnos nincs időm gondolatokat szabadjára engedni, ami egy ördögi kör. épp a sokminden dolog miatt, amivel foglalkozom, nincs időm arra, hogy a velük kapcsolatos kiterjedtebb gondolataim foglalkoztathassanak. elég kiborító lesz egy idő után, úgyhogy már el is terveztem, hogy a jövő héten betegszabira küldöm magam. és sajnos nem vicces, ugye 😛 hanem muszáj.

  • sirelancelot szerint:

    fontos dolog néha “kivonni magad a forgalomból”, mert a gépszíj hamar el tud ragadni. jól teszed, ha ezt teszed, legalább nem jársz úgy, mint én néhány éve. történt, hogy egy nyári éjszakán kint ücsörögtem a tetőteraszon, zenét hallgattam egy finom cabernet sauvignon társaságában, és csak úgy bambultam a teliholdat. nem gondolkodtam igazából semmin, csak hagytam, hogy ne történjen semmi. és akkor, a nagy csendből valami bekatant: ráébredtem, hogy elfelejtettem valamit. elfelejtettem, hogy amikor fiatalabb voltam, még világmegváltó huszonéves, akkor tudtam, hogy mik a céljaim, miért vagyok e kies bolygón stb stb. aztán valahol a nagy nyüzsgésben ez elfelejtődött. szóval jó, ha időről időre megállunk egy picit és körülnézünk, arra megyünk-e még mindig, amerre elindultunk…

  • boryssa lamb szerint:

    egen…bár nekem most huszonévesként sincsenek hű-de-világmegváltó elképzeléseim magammal kapcsolatban. annyi csak, h a lelkemet szeretném rendben tudni, hiszen ragályosan vetül ki a környezetemre minden belső titok – hát legyen akkor pozitív és építő a vetületem.

  • sirelancelot szerint:

    ez jó! mármint a pozitív vetület. de hallgass az “öregre”, bármit – még ezt a pozitívosdit – is el lehet felejteni. nem azért, mert így akarod, hanem mert erre mennek rá. hogy elfelejts gondolkodni. mert úgy vezethetőbb vagy. de téged sztem a birkák meg fognak óvni :) amíg rajzolsz, addig védve vagy.

  • szösz szerint:

    …jáj. akkor most elvesztem? azt érzem amúgy. csinálok dolgokat, ami ha nem is birka, de más (a másik blogom..) de olyan fura vagyok magamnak mostanában.
    idegen. fölnőttes.
    fúj.

  • sire lancelot szerint:

    lüke vagy, nem fölnőttes :) ha szereted, ami csinálsz, akkor tökmindegy, hogy fölnőttes, vagy sem. nem ez méri azt, hogy milyen vagy. lehet, hogy néha idegen, de ilyenkor figyelj magadra, és nézd meg, hogy a változás, amit átélsz belőled jön-e vagy a külvilág erőlteti rád. változni jó, megfelelni másoknak rossz. élvezd és éld át, az élet izgalmas. ha jól játszod 😉