Ütközések

       “Biliárdgolyó létünk örökös koccanásai határozzák meg életünk halvány hétköznapjait…”
                                                                                                                              (saját)

Az élet tele van apróbb-nagyobb ütközésekkel, koccanásokkal. Hatással vagyunk másokra, és mások hatással vannak ránk. Mikor ér minket olyan gondolat, eszme vagy talál meg egy esemény, ami megváltoztatja addigi utunkat, ki tudja? Talán tényleg olyanok vagyunk, mit a biliárdgolyók – azt hisszük, hogy az indulás pillanatában látjuk hová fogunk érkezni, de aztán ahogy egyre távolabb érünk a kiindulási pontunktól egyre cikcakkosabb utat járunk be…

Találkozom egy emberrel, beszélgetek vele, mondom a magamét, ő hallgat aztán ő mondja a magáét és én hallgatok. Közben nemcsak a szavak, de az érzések is gazdát cserélnek, energia hullámzik a két szellem között, felfogható és felfoghatatlan jeleket küldünk egymásnak és a környezetünkből is áramlanak felénk a mások gondolatai érzései energiái. És ez így megy folyamatosan… A kis biliárdgolyó pedig gurul a maga útján, miközben innen is, onnan is kap egy kis löketet. Néha csak egy szellő lehelletével változik az iránya, néha fémdarab taszítja meg, néha sziklák állják útját, néha egy fa erezete téríti el… A kimondott és kimondatlan mondatok lecsapódnak benne, és másodpercről másodpercre mindig egy picit módosítanak a pályáján… Van, hogy tudatosan, van, hogy nem, de az állandó hatások állandó irányváltoztatásra késztetik…

Figyelem a bennem hullámzó érzéseket, miközben beszélek és néha a hallgatásom többet mond, mint a szavak. Közben tudom, hogy a másikban valami változik. Amit mondok, amit a testem elárul neki, mind hatással van rá. Már ha mellette állok az is hatással van rá, és rám is hatással van, az, hogy mellettem áll. Ha csak hallgat, az is változtat az én biliárdgolyó-létem irányán…

Nem mindegy, mit mondok, és az sem, mikor hallgatok. Van, hogy a hallgatás nagyobb súlyt ad a mondandómnak, mintha nyomatékosabban mondanám, vagy többször elismételném. Ahogy nézek rá, az arcom minden rezdülése, a kezeim játéka, a hangsúlyok, a gesztikuláció, ha megérintem, mind-mind egy-egy ütközés. Minden ütközéssel eltérítem a golyót és közben én is eltérülök. Bármi is a célom azzal amit mondok, vagy teszek, vagy nem mondok, vagy nem teszek, ő mindenre reagál. Ő is egy biliárdgolyó, mint én, és nem tud kitérni a hatásom elől. Minden lecsapódik benne, pedig valószínű, hogy nem is tud róla. Lehet, hogy úgy döccen arréb, ahogy én szeretném, lehet, hogy nem. Lehet, hogy amit mondok, vagy nem mondok egész más irányba taszítja, mint ahogy szeretném. Igazából nem is tudom, hogy amit mondok, miért mondom. Mi az oka, hogy azt mondom, és úgy mondom, vagy épp mit hallgatok el és miért hallgatom el…

Én is csak egy biliárdgolyó vagyok, és az, ahogy most látok, most érzek, most tapasztalok ezer és ezer koccanás és ütközés eredménye. Nem emlékszem már, hogy honnan indultam, az utam is ezer és ezer irányt vett már föl és bár nagyjából tudom, hogy hova szeretnék eljutni az út folyton-folyvást változik. Hol kissebb döccenőkkel, hol nagyobb csapásokkal, hol csak egy fa erezetével, hol egy szellő suhogásával térek ki, de mindig kitérek. Elég egy gondolat, egy érzés, egy illat, egy dal, és lehet, hogy már egészen más vagyok, mint az előtt voltam. Nem tudhatom melyik koccanás hagy nyomot bennem, és melyik az amit meg sem érzek, melyik változtat meg örökre, és melyik az, amit szeretnék elfelejteni…

Biliárdgolyók vagyunk, akik ide-oda gurulunk: néha összekoccanunk, néha egymás mellett haladunk, néha elválnak útjaink, néha összetalálkozunk, néha lökünk egymáson, néha csak megérintünk valakit, van, hogy csak elgurulunk egymás mellett, de mindig mindenkire hatással vagyunk, és mindig mindenki hatással van ránk…