Hétvégén motorkiállítás volt a BNV területén, ahova egy barátommal ellátogattunk. Végignéztük a standokat, megbámultuk a ciciket csak festékkel eltakaró hosztessz-lányokat (skacok! motorkiállításon rendszeresen vannak ilyen hölgyek!), kaptunk egy csomó szórólapot, felültünk néhány nyeregbe, csináltunk pár fotót, aztán eljöttünk.
A Kerepesi beállt a centrum felé, ezért kerültünk a Stefánián, majd balra a Városliget mellett húztunk el, megkerültük a Hősök terét, végigcsusszantunk az Andrássyn, a Madách téren ledobtuk az autót, és átcsapattunk a Deákra. Cimbi még nem volt a Coffee Heaven-ben, gondoltam névnapomra meghívom egy finom Caramel Macchiato-ra. Ez már majdnem amcsi-fíling, sokat kávéztunk anno 2005-ben NYC-ben a Starbucks-ban. Bedobtunk uzsi gyanánt egy-egy szelet sütit is – na ez már totál amcsi-fíling: pont annyiba került mint az óceán túlpartján. A pénztárcám rögtön fogyott úgy négy ezresnyit, de bánja kánya, egyszer van egy évben névnapja az ember fiának!
Mint igazi úr, bavállaltam, hogy elviszem hazáig, ami egyébként vasárnap koradélután nem tűnt mission impossible-nek, de Budapest mindig tartogathat meglepetést; a Hegyalja út beállt, mint a szög. De sebaj, legalább volt időnk beszélgetni. Nem vagyok – általában – egy túlzottan szószátyár fajta, de most valahogy megjött a beszélhetnékem. Persze a téma már régóta foglalkoztat, egyszer, ha már a kutatómunkám végére érek lesz is belőle egy szép kerek poszt. Mi más (is) foglalkoztatná az embereket így kora tavasszal, választások előtt pár héttel, mint az, hogy mit hoz a jövő.
Sokat meditáltam, gondolkodtam, figyeltem a médiát, beszélgettem mostanában és egyre inkább az a meggyőződésem, hogy az idén nem fogom teljesíteni hazafias állampolgári kötelességemet, és nem megyek el választani. Ezt fejtettem ki Á. barátomnak a hosszúra nyúlt hazaúton.
Elmondtam Á-nak az érveimet és megértette őket. Én is tudom, hogy négy évente egyszer van alkalmam véleményt nyilvánítani, mi több, ha nem választok, azzal is választok, és ráadásul mostantól legalább négy évig nekem kuss lesz. Nem pofázhatok, hogy így, meg úgy jobb lenne, vagy, hogy „EZEK” mekkora egy p…csök, vagy épp de hülye az ellenzék. Nem mondhatom, hogy „nézd, az az ember ott, a parlament közepén, látod, aki ott alszik, na hát erre még egy lovaskocsit sem bíznék rá, hogy azt vezesse, nemhogy az ország kormányzását!”. Nekem a parlamenti közvetítések tabukká válnak, a politikai, de egyáltalán a belföldi történések híreit alapból nem fogja közvetíteni a televízióm, nem kritizálhatok, nem nyilváníthatok véleményt. Nem, mert én nem tettem le a voksomat se egyik, se másik, se harmadik fél neve mellé. Nulla leszek (legalább) négy évig. Senkiházi, aki nem teszi meg, amit meg kell tennie, Sőt, e szánalmas hozzáállásom miatt eleve kizárt, hogy tudjak magammal vinni még-egy-em-bert.
Ezt a döntésemet a kényszer szülte, és most Neked is elmondom miért. Nem akarlak rávenni arra, hogy érts meg, arra meg főképp nem, hogy ha egyet értesz velem, kövesd a példámat. Én csak azt mondom el, én miért nem megyek választani.
Először is, ez a választás nem választás. Gondold csak végig, mit tudsz? Mi az, amiben biztos lehetsz, milyen információid vannak? Persze, hallassz innen-onnan dolgokat, mindenkinek van valamilyen határozott, vagy határozatlan véleménye, de a hangsúly a véleményen van. Nem tudod, hogy milyen helyzetben van az ország. Azt tudod, hogy a Te életed jobb, vagy rosszabb, vagy legalábbis jobban, vagy rosszabbul érzed magad, mint pár éve. De azt nem tudod, hogy ez pontosan minek a következménye. A jelenlegi kormány impotenciájának, vagy az egész világot megrengető pénzügyi válságnak köszönhető, vagy ennek is, annak is. De azt már végképp nem tudhatod, hogy mi lett volna, ha… Ha nincs válság, ha végigcsinálják az egészségügyi törvényt, ha nincs népszavazás, ha nincs őszödi-beszéd, ha az ellenzék nem fúr meg mindent alapból, ha nincsenek sztrájkok, ha nem lopják el a pénzeket, ha nincs korrupció.
Azt sem tudhatod, hogy az új kormány nem lesz-e impotens: hozzányúlnak-e a közigazgatás átszervezéséhez, rendbe teszik-e az egészségügyet, csökkentik-e az adókat, tartják-e a hiánycélokat, figyelembe veszik-e az ellenzék építő jellegű kritikáit stb, stb. Egyáltalán, kell-e ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, mikor még annyira sem vagyunk tisztában dogokkal, hogy kérdéseket sem tudunk föltenni? Rengeteg információhoz nem férsz hozzá, de még ha hozzáférnél is, nem biztos, hogy bármit is ki tudnál szűrni belőlük. Nem vagyunk túl sokan közgazdászok, és ha azok is lennénk, a közgazdaságtanban is vannak különböző irányzatok, és némelyik szöges ellentétben áll a másikkal. Ráadásul, ha még szerzel is információt valahonnan, az sem biztos, hogy igaz! Mert az egyik fél erről az oldalról világítja meg a tényeket, a másik meg arról, de hogy hol az igazság, azt talán még maga a Jóisten, vagy az ördög sem tudja. Egyébiránt, meg milyen programok közül kellene választani? Hol tudom összehasonlítani őket, de kérdezek egy ennél egyszerűbbet is: ha még kapnál is valahol egy programfüzetet, őszintén, mire lenne jó?
Miről fogsz szavazni? (mert innentől kezdve ne választásról beszéljünk, hiszen klasszikus értelemben nem választasz, legalábbis, ami a programok kérdését jelenti) Biztosan nem arról, hogy mi lesz a jobb Neked. Arról szavazol, hogy ki áll közelebb Hozzád: ki az akinek elhiszed a mondandóját, méginkább ki az, aki érzelmi kötődést tudott Benned kialakítani. És innentől kezdve teljesen mindegy mit mondok. Ha eddig eljutottál, akkor is kételkedsz a mondandómban de ami ezután jön, már úgyis kiveri a biztosítékot, ha meggyőződéses oldal-párti vagy. Mindegy, hogy jobb, vagy bal. Nem tudsz olyan döntést hozni, ami tényeken alapul. Csak egyféleképpen dönthetsz: szimpátia alapon. Nem baj ez, de jó ha tudod, hogy ez van. Oda fogod húzni az x-et, ahova a szíved, az előítéleteid, a meggyőződéseid, a hited, és az agymosásod húz Téged. Hiszel az „egy a zászló”-ban, hiszel a „mi vagyunk a változás”-ban, vagy hiszel a „húsz évet a húsz évért”-ben. És amikor az x-et behúzod, hiszel abban, hogy a bizalmadat meghálálják. Mert tudni nem tudhatsz semmit. Csak bizalmat adhatsz valakiknek, akik vagy élnek, vagy visszaélnek vele. Mindkét esetre volt mindkét oldalon példa. Ezért nem megyek én szavazni.
Alapvetően szociálisan érzékeny vagyok; úgy gondolom, hogy vannak olyan emberek, akik a társadalom segítsége nélkül képtelenek talpon maradni: például a nyugdíjasok, akik közt ott van apám, vagy imádott nagymamám is a nyolcvanhét évével, de ott vannak a betegek, a fogyatékosok, vagy azok, akik olyan életkorban és olyan földrajzi területen váltak munkanélkülivé, amikor és ahol szinte semmi esélyük arra, hogy valaha is emberhez méltó munkát kapjanak. Ugyanakkor felháborítónak tartom, és bizony néha még a bicska is kinyílik a zsebemben, amikor azt látom, hogy tehetségtelen, unszimpatikus, arrogáns és unintelligens emberek lopják el a köz – és ezáltal mindenki: az enyém, és a tiéd is – pénzét csak azért, mert politikai, vagy gazdasági hatalommal rendelkeznek. Vagy azt látom, hogy az utakon olyan emberek is részt vesznek a közlekedésben, akik magasról bele…nak abba, hogy mások életét veszélyeztetik csak azért, mert úgy gondolják az autójuk ára egyenes arányban ál a hatalmukkal és az eszükkel.
