Tudsz valamilyen UTÓPIÁRÓL, amiért érdemes dolgozni? Egy olyan VILÁGREND, aminek az építésében szívesen részt vennél? Egy olyan vízió, jövőkép, amire azt mondanád: „hm, e mögé érdemes beállnom”?
Született valaha ilyen mű? Van erre törekvés, amiről tudsz és tennél a megvalósulásáért?
Ezeket a kérdéseket tette fel Wolf Gábor egy posztban a Facebook oldalán, én pedig ezt válaszoltam rá:
Szép gondolat!
Az egzisztencialisták jutnak mindig eszembe, amikor hasonló felvetéseket, kérdéseket hallok.
Számomra kvázi az jön le az egzisztencializmusból, hogy a világ úgy sz@r, ahogy van, megmenteni nem lehet, de az egyén mást nem tehet (nyilván ki is lehet lépni, meg ezernyi romboló alternatívát is fel lehetne sorolni, de maradjunk a “pozitív” megközelítésnél), mint teszi a dolgát a lehető legjobb tudása szerint.
Attól, hogy látod, az emberiség menthetetlen, még lehetsz te jó és tartalmas és kedves és segítőkész és együttérző és barátságos és művelt és nyitott és rugalmas stb.
Nem muszáj rögtön anarchistának lenni (bár lehet, h többre mennénk egy kis anarchiával és néhány túlhatalmat kapott ember megregulázásával) és/vagy felvágni az ereidet, mert potosan tudod, hogy a ma létező világunknak (értsd emberiség és ami vele jár) gyakorlatilag 1-2 évtizeden belül vége (ha a háborúk nem siettetik mégjobban a véget); teheted a dolgodat, amíg tudod.
Mielőtt meggyanúsítanál, hogy borúlátó és pesszimista lennék, azt mondom, hogy ez inkább pragmatikus realizmus.
Ettől még szép az élet, gyönyörű a természet, van értelme állatokat menteni, edukálni a fiatalságot, élvezni a naplementét vagy a reggeli ködöt. Meginni egy finom kávét a tengerparton, világmegváltó beszélgetéseket folytatni a barátokkal.
Szóval én azt mondom, hogy egzisztencializmus.
Neked van más ötleted?
Ha úgy érzed, van olyan vízió, amiért érdemes tenni, kérlek oszd meg velem a kapcsolat űrlapot használva!