KOMPLIKÁCIÓK

Mondják, az élet egyszerűbb lenne, ha mi, emberek nem bonyolítanánk túl a dolgainkat. Megint egy közhely, de megint azért, mert annyira igaz. Persze a válasz is közhely: akkor ne bonyolítsuk, tegyük egyszerűbbé. Legyünk lazábbak, élvezzük az életet és ne szenvedjünk tőle. Persze így is van, így kellene tenni. De könnyű azt mondani, nehéz megcsinálni. Szerencsére mindenhol ott a segítség, ahol baj van: nekem a bonyolítós eseteimeben jól jön egy-egy gondolat, melyet nálam sokkal okosabb emberek mondtak, vagy írtak. A következő sorok Feldmár András: Szabadság, szerelem című könyvéből származnak, és azért merem itt “papírra vetni” őket, mert az említett könyvben is mint idézet szerepelnek, természetesen a forrás megjelölésével. Bár a gondolat témája egy körülírható eseményről szól, az analógia az élet szinte minden területén alkalmazható. Nekem legalábbis eddig mindig bejött. Neked vannak ilyen “varázsmondataid”?
“Mi kell tehát ahhoz, hogy szabadok legyünk? Elmondok egy kis történetet, lehet, hogy néhányan már hallottátok vagy olvashattátok is, mert ezt Milan Kundera írta le az egyik regényében. Egy nő vezeti az autóját az országúton hazafelé, és a hosszú, unalmas úton egy fantáziába merül. Elképzeli, hogy egy másik galaxisból megjelenik néhány űrlény, kopognak az ajtón, és azt mondják neki és a férjének: kiválasztottunk titeket, hogy elvigyünk a saját galaxisunkba. De tudjátok – mondják –, a mi galaxisunkban örök élet van, örökkévalóság van, sőt, nem is egy, hanem egy csomó örökkévalóság van, és az a nagy kérdés, hogy ugyanabba az örökkévalóságba szeretnétek-e menni, vagy pedig két külön örökkévalóságba. És a nő ekkor sajnálni kezdi, hogy a férje is otthon van, mert rájön, hogy ha egyedül lenne, akkor azt mondaná, hogy egy külön örökkévalóságba menne, de mivel ott van a férje is, nem bírja, nincs szíve ezt mondani a férje előtt, s ahogy a férje azonnal rávágja, hogy ugyanazt kéri, a nő is azt mondja, hogy ő is ugyanazt kéri. És ekkor, ahogy föleszmél ebből a fantáziából, és már majdnem otthon van, rájön, hogy ha egy örökkévalóságot nem akar a férjével együtt tölteni, miért akarna egyetlen percet is, beront a házba, összepakol és elmegy. A férje meg azt se tudja, mi történik. Na, ez a történet a szabadságról szól. Ez a nő valamit tett. Nem beszélni kell, tenni kell.”