matrix 4 – 25 évvel később | 1. fejezet…

Neo fevette a telefont, amely harmadszor csengett már ki. Ez volt a jel, amit megbeszéltek egymás között. Először egy csörgés három másodperc szünet, majd két csengés és újra három másodperc szünet. A következő három csengés után kell felvennie a telefont.

– Itt Morpheus. Találkoznunk kell. Az ötödik és az ötvennyolcadik sarkán van egy biztonságos fülke. Egy óra múlva hívást kapsz. Légy ott időben, megkapod a találkozó koordinátáit – hangzott el az utasítás, és már bontott is a vonal. Hiába telt el annyi idő a legutolsó háború óta, a törékeny béke bármikor felbomolhat emberek és gépek között. Óvatosnak kellett lenniük.

Neo kiugrott az ágyból és megdörzsölte a szemét. Az óra hajnali három huszonhetet mutatott. Fél óra kell az útra, ha a konspiráció simán megy. Még maradt harminchárom perce. Igyekeznie kell, Morpheus nem hívta volna, ha a mondanivalója nem élet-halál kérdés.
Kitámolygott a fürdőszobába és belenézett a fémből készült krómozott tükörbe. Egy fáradt, gyűrött arc nézett szembe vele, szemei alatt fárdtság-karikákkal. Látszott, hogy az elmúlt évek felette sem szálltak el nyomtalanul: szemei sarkában, a szája szegletében és a homlokán már elmélyültek a ráncok, egykor sűrű, fekete hajában már rég megjelentek az ősz hajszálak. Szemeiből nem múlt el a fájdalom, pedig már huszonöt év eltelt azóta a végzetes nap óta, amikor Trinity elment. Neo soha nem felejtette azt a napot. Minden éjjel álmodott vele. Sokszor továbbálmodta közös életüket – egy normális család képe bontakozott ki éjszakánként, kis kertes házzal valahol Pennsylvániában, gyerekekkel, a kertben játszótérrel. Hosszú beszélgetésekkel, kirándulásokkal, a gyerekeik felcseperedésével, ünnepekkel. Sokszor ébredt úgy, hogy fájdalommal gondolt az életére. AZÓTA minden más lett.

Az állandó háborúskodásnak vége, a fegyverszünet azóta is tartott. Zion-t elköltöztették egy másik helyre és az emberek újra felépítették a világukat. Immár a föld felszínén. Sok embert sikerült felszabadítaniuk, a megegyezés része volt ez is. Újra felfedezték a technológiát, amit az emberek a saját szolgálatukba állítottak. Beindult a termelés, az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatások. Az emberiség létszáma elérte a két milliárdot és tízévente duplázódott. Újra létrejöttek a nagyvállalatok, szinte mindenkinek került munkalehetőség: újra fel kellett építeniük a Földet.

Visszatértek a pénz alapú elszámoláshoz és lassan, de biztosan beindult a tőzsde is. Voltak már értékpapírok, és néhány nagyvállalat részvényein sokan már meg is gazdagodtak. Alig egy negyed évszázad telt el, és az itt-ott még éktelenkedő romokon kívül lassan semmi sem emlékeztetett a Régi világra, amit már senki nem hívott Matrixnak. Bámulatosan gyorsan el tudja felejteni az ember a múltját, és az elkövetett hibáit – gondolta sokszor Neo.

Csodálkozott, mennyire képesek elterelni a gondolataikat az amberek arról a tényről, hogy nemrég még mint duracell-nyuszik vegetáltak hatalmas emberi áramgenerátorokban, ami annak a következménye volt, hogy az emberiség szisztematikusan irtotta ki a bolygó növényzetét és állatvilágát, aminek a végére már csak maga az ember maradt, így jobb híján már csak önmagát tudta elpusztítani. Emberek híján pedig a gépek maradtak csak, akik – köszönhetően a mesterséges intelligenciának – nemsokára átvették az uralmat a néhány szétszórtan megmaradt embercsoport fölött. A többit már mindenki tudja: emberembriók tenyésztése szeparált emberfarmokon, és az emberi test által létrehozott elektromosság felhasználása. Mindeközben pedig az emberi energiacellák elméjébe mesterséges világot tápláltak, amit az emberek valóságként éltek meg. Ez volt a Matrix.

Egészen addig, míg nem jött Morpheus. Ilyen ember csak elvétve születik, és csak ezerévente talán egy. De Morpheus felszabadította az embereket, és megtalálta Neo-t. Neo-t, a kiválasztottat. Morpheus még az életét is majdnem feláldozta a hitéért és Neo-ért. Aki Morpheus segítségével megvívta a harcot a gépekkel, és létrejött a tűzszünet gépek és emberek között. A gépek visszavonultak és átadták a Föld felszínének nagy részét az embereknek.

De újra gyülekeztek a viharfelhők, és most nem a gépek voltak ennek okozói.
folyt. köv…