Reggeli smink

 
 
Minden reggel autóval megyek be az irodánkba, ahol a napi dolgaimat intézem. Szeretem ezt a reggeli “kirándulást”: van idő belerázódni a napi történésekbe. 
 
Az út általában nem tart tovább 10 percnél – persze ez erősen forgalomfüggő is – és az Árpád hidat is érinti. Mire átjutok Budáról Pestre, vagy Pestről Budára a Duna, amolyan meridiánként szétválasztja a napomat: reggel az éjszakától búcsúztat, este pedig a dolgos hétköznaptól. De amúgy is más világ a két oldal nekem. Budához más lélek kapcsolódik, mint Pesthez – Hamvas ezt így írná: más Géniusza van.
 
Az úton, amíg eljutok a célállomásra, szeretek nézelődni. Nézem az utazókat. Nézem az autóban, buszon utazó embereket, vagy a megállókban, gyalogátkelőhelyen várakozókat. Próbálom megfejteni az arcokon tükröződő gondolatokat, érzéseket. Legtöbbször persze csak közömbös, vagy semmibe révedő tekinteteket látok – talán még korán van, és az értelem nem nyílt még meg az új napra.
 
De ami nagyon feltűnő, az a kedvetlenség. Nagyon sok arcon egyfajta fásultság tükröződik. Gondterhelt, vagy éppen közönyös tekintet néz maga elé a szélvédő mögött, vagy a sapka alatt. Lehet, hogy csak a téli világ látványa okozza, de azért tavasszal, vagy nyáron sem sokkal rózsásabb a helyzet, ezért aztán valami mélyebben rejlő okot merészelek feltételezni. Talán azokban az emberekben, akiket nap mint nap látok ez a fajta életérzés nem átmeneti, múló hangulat, hanem a mindennapi életük alapérzése?
 
Nem tudhatom pontosan, éppen ezért mélyenszántó következtetéseket sem szándékozom ebből levonni, minden esetre, sajnálom, hogy sokan ilyen kedvetlenül vágnak neki a napjuknak.
 
Persze én sem mindig énekelek reggel az autóban, teli torokból üvöltözve valamelyik kedvenc nótámat. Nem mindig, csak tízből olyan nyolc alkalommal. Gondolhatják is a többiek, hogy ki az az eszement, aki kora reggel, mint egy elmeháborodott tátog a kocsijában, miközben a fejét ütemesen lóbálja: Gerappa! De hát ok az mindig lehet a jókedvre, és miért pont reggel ne lenne? Hát nem megint eljött egy új nap??? Élek, van kezem, lábam, kapok levegőt (megint! az orromon keresztül! végre nincs náthám!), hát nem elég ok ez az örömre? Sőt, a Nap is felkelt, és a legfontosabb – lassan írom, hogy mindenki értse -: MIN-DEN NAP-PAL EGY-RE HOSZ-SZAB-BAK A NAP-PA-LOK!!! Közeledik a TAVASZ! Igaz ugyan, hogy még baromi messze van – ha vasutas lennék, akkor azt mondanám, hogy még a mozdony füttye sem hallatszik a kanyar mögül – de azért már január van, túl vagyunk a téli napfordulón, és egyre később jön a sötétség!
 
Szóval ma reggel is ugyanúgy fejlóbálva és danolászva róttam az utam, miközben kíváncsian tekintgettem a külvilágra, és figyeltem ki, hogyan tölti az idejét útközben. Mindanom sem kell, a legtöbb autó egy, legfeljebb két emberes – micsoda lehetőségek rejlenének a tömegközlekedésben…
 
Mára kitaláltam egy versenyszámot, amiben minden általam megfigyelt utazó részt vett. A versenyszámra mindenki nevezett, akit csak megláttam. Nem volt nevezési díj, egyszerűen mindenki bekerült a reggeli tevékenységével. Ugyanis ezt osztályoztam.
 
És most kedves hölgyeim és uraim, elérkezett az eredményhirdetés ideje! Papapapaaaaaaaam! – ez volt itten a kürtök, meg a trombiták, meg az üstdobok helye – a nyertesek fordított sorrendben a következők:
 
4. helyezett:
 
Az az úr, egy Citroen berlingóban, aki a Szentendrei úton hét kilóméteren keresztül a jobb kezében fogva maroktelefonját végig beszélt!
 
3. helyezett:
 
Egy másik úr egy Toyota Corollában, aki a kormányra téve olvasta az újságját!!
 
2. helyezett:
 
Szintén egy úr, aki az egyik piros lámpánál egy fekete színű 5-ös BMW-ben a bal kezével elmélyülten túrta a bal orrlukát!!!
 
És végül az eeeeeeeeeeeeelsőőőőőő helyezetttttttt:
 
Tadam-tadam-tadam! Tadadadammmmmmm!
 
Egy hölgy!!!! 
 
Egy ezüstkék Scenicben!!! 
Az Árpád hídon!!! 
Menet közben!!! 
70 km/h sebességnél!!! 
 
FES-TET-TE A KÖR-MÉT!!!!
 
Gratulálunk a szerencsés nyerteseknek! Nyereményüket – egy jó nagy gratulációt – átvehetik az információs pultnál!
 
További balesetmentes közlekedést kívánunk!