A művészet szót elég sokszor látom olyan képek mellett, melyeknek az égegyadta világon semmi közük a művészethez.
Ez a(z egyik) legnagyobb tévedés fotós körökben.
Attól, hogy valaki lenyom egy eszközön egy gombot/kart és létrejön az expozíció, az még nem művészet.
Nagyon nem az.
Ennyi erővel ha szavakat írok egymás mellé, már írónak kellene titulálni, holott mindössze annyi a történet, hogy betűket tudok “papírra vetni”.
Lássuk be, a művészethez annál azért jóval több kell, mint belenézni a keresőbe és elkészíteni egy képet.
Nem árt, ha tudjuk, értjük – különösen – a festészetet, esetleg van némi rálátásunk más művészeti ágakra is.
Tanulnányoztuk a fény (és ellentettje, az árnyék/sötétség) különböző megjelenési formáit, tudjuk mit takarnak a kompozíció elkészítésénél – többek között – a harmadolás, aranymetszés szavak, tudjuk mi az, hogy felező, rembrandt, esetleg kagyló, pillangó (más néven paramount) világítás, nem
ismeretlen szavak a tónus, kontraszt, fényesség, esetleg barátságba kerültünk a lencsehibákkal, tudjuk melyek a leképezés, különböző fényforrások és világító felületek törvényszerűségei, nem okoz gomdot elmagyarázni hozzá nem értőknek a fordított négyzetes törvényt, esetleg a scheimpflug szabályt stb., de az sem baj, ha hallotta már a fotós a chiaroscuro és sfumato kifejezéseket.
És ha elméletben már képzett a fényképezőgéppel rendelkező embertársunk, akkor az sem utolsó szempont, ha meglátja és megérti, hogy a nevesebb fotósok képein a kompozíciós “szabályok”, fény ismeret, kreativitás hogyan áll össze szervesen kapcsolódó egésszé.
Egy fekete-fehér kép önmagában nem képvisel semmilyen művészeti értéket még akkor sem, ha eszközök, emberek, természet különböző megjelenési formái láthatók rajta, de nem érvényesül egyedi látásmód és a fentiek mély, megértő és alkalmazó ismerete.
És sajnos tapasztalatom
szerint azok takaróznak a művészet un. szabadságával, akiknek a művészet lényegéről halvány gőzük sincs.
Az igazi művészek műveit pedig nem igazán kell magyarázni 😉