túlsó part – 2

Mikor ismét kinyitotta a szemét – vagy legalábbis úgy érezte, mintha a szemét nyitotta volna ki – a két ismerős már mellette állt.

– Akkor most a túlvilágon vagyok? – kérdezte George.

– Emberi fogalmakkal kifejezve, igen. – válaszolt a fehér ruhás férfialak. – De valójában csak egy világ létezik, az, amiben most van. Minden más, csak ennek a különböző megtestesülése. Fizikai megjelenése, olyan formában, amilyen formában mi elképzeljük magunknak.

– Ezt nem értem pontosan – mondta George – hogyhogy „ahogyan elképzeljük magunknak”?

– Egy kicsit bonyolult a magyarázat, de meg fogja érteni, ahogy egyre inkább visszatér az elméje hozzánk.

– Visszatér az elmém?

– Igen, ahogy visszatér – mondta a férfi – hiszen mindig is itt volt, csak néha szükségünk van arra, hogy három – vagy éppen ennél több – dimenzióban tapasztaljunk meg dolgokat. – Tudja George – folytatta a férfi – nekünk szükségünk van megnyilvánulni. Ahhoz, hogy fejlődjünk, néha szét kell válnunk, mert csak így tudunk végtelen tapasztalatot szerezni.

– Szét kell, hogy váljunk? Ez mit jelent? Csak nem azt, hogy mi egyek vagyunk?

– Látom, kezd megvilágosodni – mosolygott rezzenéstelenül a férfialak. – Maga és én, és Jenny – fordult mozdulat nélkül az eddig némán álló fehér ruhás lány felé – mind, mind egyek vagyunk, de erre majd csak később térjünk ki. Még sok egyéb visszaemlékezni valója van.

 George és két kísérője a következő pillanatban már egy fényes mezőn álltak, melynek közepén egy tó terült el. De ez a tó – és ezen George már nem is csodálkozott – függőlegesen állt, és a hullámok fölfelé és lefelé terjedtek szét. George kinyújtotta a kezét és az belemerült a tóba., de ahogyan elmerült nem merőlegesen hatolt bele a vízbe, hanem szinte szétfolyt, mintha feloldódott volna.

– Akkor ez nem is víz, amit itt látok? – kérdezte a férfit.

– Természetesen nem az – jött a válasz. – Itt nincsenek fizikai megnyilvánulások, csak még az elméd számára van szükség úgy megjelenni, ahogyan felismered a dolgokat, mert az elmédnek szüksége van még kapaszkodókra – váltott át a férfialak tegeződésbe, ami fel sem tűnt George-nak.

– Hát akkor miből van ez a tó? – kérdezte.

– Talán a legjobban akkor érted meg, ha azt mondom, energiából áll – mondta a fehér ruhás. – Itt, ebben a világban minden színtiszta energia: a föld, a fű, a levegő, amit beszívsz, a fák, a fény, a tó. És minden más is: Te is, én is és Jenny is.

– Ha minden színtiszta energia, akkor miért látom fűnek, fának, tónak? Hiszen az energia önmagában láthatatlan, nem? – érdeklődött kíváncsian George.

– Igen, ahogyan megszoktad a három dimenziós létben, valóban láthatatlan az emberi szem számára a tiszta energia, és most is csak azért látsz ismerős formákat, mert az elméd számára még csak akkor érthető és feldolgozható ez a világ, ha van olyan emléked, amihez hozzá tudod kötni az itt látottakat.

– De ahogyan egyre inkább visszatérsz, majd észreveszed, hogy szép lassan eltűnnek ezek a mankók, mert nem lesz rájuk szükséged. És akkor majd azt is megtapasztalod, hogy igazából te magad sem olyan vagy, amilyennek gondolod magad, sőt nem is látsz semmit, mert hiszen szemed sincs – folytatta a férfi.

– A földi létben – ahogyan azt a világot egymás közt hívtátok – mindent az érzékszerveiteken keresztül tapasztaltatok, fogtatok fel. A három dimenzióhoz elegendő korlátozott mértékű érzékelés. Az a néhány dolog, amit abból a világból képes voltál fölfogni, nem kívánta meg, hogy kifinomultabb érzékszerveid legyenek, sőt, inkább csak korlátozott volna a létedben. Minden világnak megvannak a megfelelő eszközei ahhoz, hogy élhető legyen. Gondolj bele: nem volt így is elég bajod a hétköznapi életedben? Így is lefoglalták a gondolataidat a napi dolgaid, hát még, ha végtelenül sok dolgot megtapasztalhattál volna. Vannak olyan társaink, akik így is hamarabb bedobják a törölközőt, annyira beleélik magukat az életük megbonyolításába! Éppen elég, ha néhány fejlettebb lélek bepillantást nyerhet a dimenziókon túli világba, még köztük is csak kevesek azok, akik ép elmével tudják ezt a hatalmas mennyiségű információt feldolgozni.

 Persze vannak a földi létben is olyan kivételesek, akik elértek a lehetséges fejlődés olyan fokára, amikor trauma nélkül tudják kezelni az átélteket, de ők vannak kevesebben. Ők azok, akiket látóknak, vagy néha messiásoknak hívtok. Ők azok, akik ritka pillanatokban, vagy néhányan akár folyamatosan is kapcsolatba kerülnek velünk, azaz átlépik a három dimenziós világ és a tiszta energia közötti határvonalat. De ezzel megint nem tudtam neked pontosan fogalmazni, hiszen nincs határ: az emberi dimenzió is minden korlátjával egyetemben a korlátlanságban létezik, csak abból választja külön önmagát. Talán még emlékszel, amikor a földi életedben fizikából azt tanultad, hogy az atommag és az elektronok között van valamekkora tér.

– Igen, emlékszem – vágott közbe George – és soha nem is értettem, hogy ha van tér közöttük, akkor miért nem tudok átmenni a falon, hiszen az én atomjaim elvileg a fal atomjai között simán keresztül hatolhatnának!

– Nos ezek a látók, vagy messiások is átlátnak ezeken a réseken és így tudnak például a jövőbe, vagy a múltba látni, vagy elmondani rólad mindent, mégha nem is találkoztatok soha korábban. Vagy olyan eseményeket felidézni az életedből, melyekre már nem is emlékszel és amiket egy látó úgy idéz fel neked, hogy biztosan nem tudhatott róla.

– De mégis hogyan képesek erre? – kérdezte George

– Úgy, hogy ők átlátnak a dimenziók szövetén, és észreveszik, hogy múlt, jelen és jövő csak az emberi elme számára elkülönülő folyamat. Az emberi agynak van csak szüksége arra, hogy lineárisan, folyamatként fogja fel az eseményeket. Valójában minden egyszerre történik, csak más-más síkokon zajlanak a történések. Egyszerre van mindenki a jelenben, a múltban és a jövőben, miközben nincs idő, ezért nincs sem múlt, sem jelen, sem jövő. Egyetlen valóságos világ van, de ennek különböző részei más-más rezgéssel vannak elkülönítve. Talán legszemléletesebben úgy tudnám neked elmondani, ha egy nagy óceánt képzelnél el. Ebben vannak hideg és meleg áramlatok és ezeknek mindenféle alternatívái. De attól, hogy más rezgéssel rendelkeznek – mert ugye a melegebb részecskék máshogy rezegnek, mint a hidegebbek – még egy és ugyanazon óceán részei és nem tudnád őket különválasztani. Nincs éles határvonal, amely mentén kijelenthetnéd, hogy itt hideg, ott pedig meleg. Valahogy úgy képzeld el a létedet is: egyszerre vagy az általad őskornak vagy középkornak nevezett világban és ugyanakkor az űrkorszakban is. Éppen csak arra vagy éppen fogékony, melynek a rezgéseire rezonálsz. Mert az elméd csak lineárisan, időben tudja megfogni a látható világot, ezért érzi úgy, hogy az egyik kor korábban volt, a másik pedig később.