Ha egyszer találkoznék valakivel, aki megkérdezné tőlem, mit választanék (és Ő teljesíthetné a kívánságomat): okos akarok-e lenni, vagy inkább bölcs, akkor azt hiszem, én inkább az utóbbit választanám. Még akkor is, ha a választás végleges lenne. Mert okoskodással csak magyarázatokat találhatunk és ettől még lehetünk boldogtalanok, de a bölcs ember derűsen szemléli a világot, és tudja: minden úgy van jól, ahogy van. Még, ha nem is látszik ez mindig tisztán az adott pillanatban.
Vajon az, hogy a bölcsességet választanám arra vall, hogy okos lennék, vagy arra, hogy már bölcs?
Sajnos még nem találkoztam azzal a Valakivel, aki megadhatná ezt a lehetőséget, így máig sem értem például a virágnyelvek többségét, csak az egyenes beszédet. Ebből látszik, hogy még csak okos sem vagyok igazán, nemhogy bölcs.
Te hogyan beszélsz? Virágnyelvet használsz, vagy úgy, hogy mindenki megértse – talán még én is?
Tudom, nem egyszerű, mert óhatatlanul is fel kellene fedni a valós szándékainkat, de talán érdemes lenne mégis mindannyiunknak az egyenes beszéddel próbálkozni. Biztos vagyok benne, hogy kevesebb lenne a félreértés.
Más kérdés persze, ha pont ez a cél…