az élősködő

Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

„Az élősködő vagy parazita (régiesen: élősdi) egy másik faj, (a gazdafaj) egyedeinek testében vagy testfelszínén él, és annak testéből táplálkozik.

Átvitt értelemben, erősen pejoratív jelleggel a másokat kihasználó embert is élősködőnek mondják”.

A parazita a „Mártír” családba tartozik. Nemére nézve lehet hím, vagy nőstény. Életkor nem számít, bár az élősködő életmódot már kora gyermekkorban sajátítja el. Ebből is látszik, hogy az élősködés nem fajta adottság, hanem tanult folyamat eredménye. Különleges megkülönböztető jegyei nincsenek, ezért felismerése még a gyakorlott szem számára sem könnyű. Sőt, még rengeteg tapasztalat megszerzése során sem biztosan ismerhető fel elsőre, éppen ezért nehéz a beazonosítása. Mivel parazita tulajdonságát rejegeti – legtöbb esetben maga az élősködő sem tudja magáról, hogy az – könnyen összetéveszthető a „Mártírral”. A parazita valójában a „Mártír” egyfajta mutációja azzal a különbséggel, hogy a „Mártír” komolyan megéli az érzelmeit, míg az élősködő mindig céltudatosan használja parazita tulajdonságát. Másodlagos ismertetőjegyei középkora után alakulnak ki, ezért fiatalkorban szinte lehetetlen a parazitát megkülönböztetni a „Mártír”-tól. Normál intelligenciája nem kiemelkedő, érzelmi intelligenciája messze az átlag alatti.

A parazitizmus kialakulásában fontos szerepe van a gyermekkorban tanult viselkedésmintáknak. Az olyan családban felnőtt egyedek válnak nagyobb valószínűséggel élősködőkké, ahol az érzelmi kapcsolatok nem materializálódnak, a szülők nem-, vagy csak minimális mértékben mutatják ki érzelmeiket, vagy egyáltalán nincs közöttük ezen a téren kötődés. Az ilyen szeretetszegény környezetben felnövő egyedek a figyelmet és a szeretetet jobb híján különböző másodlagos technikák bevetésével próbálják magukra irányítani, mivel önértékelésük, és empatikus készségeik elsorvadnak, vagy már ki sem fejlődnek. Gyakran válnak magukba fordulókká, vagy ellenkezőleg: extrovertált viselkedéssel próbálják meg magukra irányítani a figyelmet, mellyel igazolják fontosságukat és létezésük értelmét.

Általában nem túl sikeresek a kapcsolatteremtésben, ha viszont valakire rá tudnak ragadni, ahhoz foggal, körömmel ragaszkodnak. Mivel önértékelésük kifejezetten alacsony, gyakran szolgai módon fogadják el egy erősebb egyéniség akaratát. Intelligenciájuk nem teszi lehetővé számukra a mélyebb megértést, a világot általában mások szemén keresztül szemlélik, vagy, ha esetleg utána is járnak egy-egy – számukra érdekesebbnek tartott információ valóságtartalmának -, akkor hajlamosak csak azokat a kiragadott morzsákat igaznak tekinteni, melyek megszokott világképükbe beleférnek, minden ettől eltérő információt ignorálnak.

Az élősködő felismerése

Az élősködőt leginkább a viselkedése alapján lehet felismerni. Mivel ezek a viselkedésminták tanult folyamat során alakulnak ki, ezért csak felnőttkorban válnak viszonylagosan egyértelművé, ugyanakkor még a gyakorlott szem számára is sok figyelmet és elemzést igényel a jellegzetességek felismerése. Onnan sejthetjük, hogy parazitával van dolgunk, ha a megszokott „Mártír” eszközrendszeren túl, azok céltudatos használatára képes egyeddel találkozunk. A parazita egyébként teljesen átlagos, jól elvan a világgal. Éli a maga életét, megvannak a maga szórakozásai, időtöltései. Azonban a mozgatórugói eltérnek a hagyományos motivációktól. Fő mozgatórugója a kényelem. Itt főleg a saját kényelmére kell gondolni, és ennek a kényelemnek az érdekében bármire képes. A kényelem nem jelent feltétlenül puhányságot, inkább a megszokott, jól bevált, viszonylagosan nyugodt életvitelt jelenti. Ez a kényelemre való törekvés főleg a párkapcsolataiban jellemző, legyen az baráti, vagy házastársi viszony. Mivel a konfliktusokat szereti elkerülni, ezért mindent megígér mindenkinek. Ugyanakkor tudja, hogy ezekből az ígéretekből csak azokat fogja betartani, amik számára kellemesek. Szívesen megcsinál olyan munkákat, melyek közel állnak hozzá: nem ritka a testi, fizikai munka, de a szellemi foglalkozás sem áll távol tőle.

A problémák akkor keletkeznek, ha az élősködő környezetében élők nem elégszenek meg azzal, hogy csak folytonos ígérgetésben van részük, és ezt számon kérik. Az élősködő ilyenkor megpróbál a konfliktusok elől a más sokszor bevált strucc-módszerrel élni (dugjuk a fejünket a homokba, és a probléma máris eltűnt). Mivel ez a módszer a gyengébb akaratú embereknél kiválóan működik, az élősködőnek sokszor nem is kell egyéb megoldásokat alkalmaznia. A másik fél megelégszik az ígérettel, mert azt hiszi – hinni akar benne -, hogy a társa komolyan beszél.

Akkor válnak a gondok problémává, ha a sok ígéretet nem követi tett, és a dolgok csupán a sokadik elodázásukra kerültek. Mivel a parazitának a saját kényelmén kívül igazából nincsen szüksége másra, ezért a partnere jogos, vagy jogosnak hitt igényeit semmibe veszi, hiszen lényéből adódóan képtelen az empátiára. Nem is igazán érti, hogy miért van veszekedés, hiszen mindenki csinálja a maga dolgát, azt pedig a világ minden kincséért sem hajlandó belátni, hogy a másiknak esetleg ennél többre lenne szüksége. Hajlamos ilyenkor az élősködő azt hinni, hogy csupán egy múló hisztiről van szó, és a strucc-módszerrel majd ez is megoldódik. Igen ám, de a szőnyeg alá söpört gondok előbb-utóbb összegyűlhetnek, és ilyenkor már a parazitának is többre van szüksége a megoldáshoz.

Mivel Ő maga sohasem hibás, először is megpróbálja kitalálni, hogy mi/ki lehet a kényelmes életének megrontója. Elkezd kutakodni, és biztosan talál valami olyan momentumot, amely megadja önmaga számára a felmentést. Innentől kezdve már rögtön el is kezdi bevetni a nehézfegyverzetet: elkezdi a – általában – harmadik felet hibáztatni. Ez lehet egy korábbi jó barát, de akár egy – kapcsolat esetén – ténylegesen előkerülő, úgynevezett hódító is, aki biztosan telebeszélte az élősködőt eddig olyan birkatürelemmel kiszolgáló társ fejét. A nehézfegyverzet elemei legalább két részre oszthatók: vannak a társnak szóló támadóeszközök, és vannak a harmadik félnek szegezett fegyverek. A társnak szóló eszközök általában a szofisztikáltabbak, a külső ellenség felé szinte csak a nehéztüzérség kerül bevetésre, például a fenyegetés, fizikai retorzióval kecsegtető bánásmód: haverok, cimborák bevetése, minimálisan is a „behúzok neki egyet”, vagy a „ne találkozzak vele össze az utcán, mert nem állok jót magamért” kezdetű üzengetések.

A társ felé pedig elkezdődik a – sokszor igencsak hatékonynak bizonyuló – lelki terror, mellyel sajnálatot, lelkifurdalást, szánalmat, részvétet kíván kelteni a parazita. Ha van gyerek is a kapcsolatban, akkor hidegvérrel, mindenfajta erkölcsi gátlás nélkül beveti a gyerekkel való fenyegetés, finomabb esetekben, a gyerek elvesztésével járó szenvedés eszközeit. Konkrét példaként néhány élősködőre jellemző mondat: „mi lesz velem nélkületek”, „nem tudom, mi fog velem történni, ha elhagysz”, „kicsi lányom/fiam, nélkülem kell felnőnöd”, „apukád/anyukád nem láthat mindig, amikor akar”, „elszakítanak tőlem”, „nem bírom túlélni, ha mással látlak” stb. Az eszközök szabadon variálhatóak és ennél természetesebben változatosabbak is, van durvább, finomabb formájuk, de a lényeg az eredményen van: félelmet, lelkifurdalást kelteni a másikban azért, hogy maradásra bírja. Az élősködő ezen kívül természetesen újra és újra megfogadja, hogy megváltozik, sőt, ritka esetekben még az is előfordulhat, hogy – látszólag – elismeri, hogy hibázott, és ezentúl minden más lesz. Az évek, évtizedek óta ígérgetett dolgokat megteszi, ő lesz a mintaférj/mintaanya, innentől minden szép és jó, és tejjel mézzel folyó kánaán. Képes reggel hatkor virágért elrohanni, vagy kávét főzni, reggelit készíteni, csak, hogy bizonyítsa, a változás nemhogy meg lesz, de már meg is van.

Azonban az élősködő sem tudja átlépni a saját árnyékát, és ahogyan a dolgok visszarendeződnek a régi kerékvágásba, szép lassan minden onnan folytatódik, ahonnan a kis közjáték (parazitául: hiszti) előtt volt. Amint megkapta a korábbi kényelmét – ismét van, aki mos, főz, takarít, (ellenkező nemnél: megjavítja a biciklit, behordja a fát, leadja a házikoszt árát), minden ugyanúgy megy tovább, mintha mi sem történt volna. Semmi sem változott, a vihar a biliben elült, kapott megint egy jó kis haladékot arra, hogy folytassa megszokott életét.

A parazita hatása a környezetére

Az élősködő társa pedig szép lassan feladja az álmait: miután megsajnálta a parazitát megmagyarázza magának, hogy az ő életéért is felelősséggel tartozik, neki ez jutott, ezeket a lapokat osztották. Különben is, miért kellene neki boldogabban élnie, hiszen mindene megvan: férj/feleség, család, lakás, kocsi, mire is lenne ezeken kívül szüksége. Mások is kibírták valahogy. A lelke pedig szépen összeaszódik, majd szép csendben, egy könycsepp és gyász nélkül kimúlik, mintha soha nem is lett volna.

Az élősködő pedig elérte célját, továbbra is szívhatja mások vérét: a cél szentesíti az eszközt mondás tipikus képviselőjeként éli az életétn. Csak onnan ismerhető föl „áldásos” tevékenysége, hogy míg ő boldogan éli világát, a társa üveges szemű zombiként követi mindenhova, és amikor megerősíteni kell bólint, amikor pedig nem, akkor rázza a fejét.