Jelentem tisztelettel feladat elvégezve: visszavonhatatlanul és végérvényesen itt a tavasz! Megtettem ami tőlem telt, és elhoztam a jó időt!
Már a tegnap este is izgatott várakozással telt, miközben a szokásos körömet róttam a majdnem vaksötétben a Margitszigeten. Este fél nyolc tájban a bal parton (gyk. a Pest felőli oldal, mert ugye mindenki tudja, hogy a folyó partjait a folyásirány szerint nézzük) van egy jó másfél-két kilóméteres szakasz, ami csak a pesti rakpartról kap némi fényt. Mondhatnám azt is, hogy romantikus a sötétben futkározni, de amikor nyáron a túlparton forgalom sincs, és egy kicsit felhősebb az idő, ember legyen a talpán, de legalábbis bagolyszemmel megáldott mutáns, aki ki tudja venni a rekortán körvonalát.
Persze ehhez hozzászokhatnánk, jó Magyar szokás szerint, mert nálunk – mindenki tudja – ami gömb, azt viszik, ami meg kocka, azt meg gurítják – legalábbis fiatal baka koromban ezt tanultam – de azért egy világvároshoz képest elég szégyenteljes, hogy a város legtranszparensebb futópályáját nem képesek normális közvilágítással ellátni.
De térjünk csak vissza a jobb hangulathoz: szóval tegnap este, mikor rézsűt felnéztem futás közben, és láttam a Hold pengeéles sarlókezdeményét, már benne volt a levegőben valami. Érezni lehetett, hogy jön a megújhodás; valahogy a levegő hozta magával a tisztaság, és az öröm, a fény, és a meleg, az élet és a vitalitás illatát.
Imádom a tavaszt! A közhelyeket írja meg más, én csak szimplán idelinkelek egy videót, amit ma legalább hússzor, de az is lehet, hogy többször is meghallgattam. Küldöm mindenkinek, aki tud örülni az életnek!