Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kis ország, valahol a Középfölde, és az Európai Egyesült Államok határvidékén. Ebben a kis országban minden ugyanúgy működött, ahogyan azt már megszokhatták a Neverland bolygó lakói: köztársaság volt az államforma – politikai pártok uralták a politikát, szakszervezetek a szakszervezeti mozgalmakat, munkások dolgoztak a gyárakban, tulajdonosok tulajdonolták az üzemeket, vállalkozók vállalkoztak, doktorok orvosolták az emberek testi bajait, papok papoltak a szószékekről, gyerekek gyerekeskedtek, zenészek zenéltek, és sorolhatnám még napestig, kinek mi dolga volt ebben a piciny országban. Az országnak volt egy nagyon nagytudású elnöke, akit azért választottak, mert nagyon nagy tudású volt, és minden ötödik évben az emberek megbízottai – a parlamentben dolgozó politikusok – megmérették az elnököt, és ha jó volt, akkor még egyszer megválasztották. Az emberek pedig négy évente azokat a politikusokat választották meg, akik a parlamentben fognak dolgozni. És ez így ment időtlen idők óta.
Csakhogy az emberek egy idő után elkezdtek elégedetlenek lenni a politikával, mert azt vették észre, hogy a politikusok egyre több botrány szereplőivé váltak. Sokan közülük saját céljaikra kezdték használni a hatalmukat: volt aki állami támogatásokat kapott, voltak, akik pénzért előnyöket biztosítottak, voltak, akik megvásárolták a szavazóikat, de olyanok is voltak, akik azért kerültek be a parlamentbe, mert olyanokat ígértek, amiket aztán nem tudtak betartani, és szerencsétlenségre ezeket a politikusokat még vissza sem lehetett hívni – az idejüket mindenképpen ki kellett, hogy töltsék. De mivel demokrácia volt, ezért a többségnek volt igaza, és a többség persze nem jelentette azt, hogy ők voltak az okosabbak is. És a többséget sajnos a politikusok könnyen tudták befolyásolni.
A nép pedig egyre elégedetlenebb, és elégedetlenebb lett, mert a dolgok már nem úgy mentek, mint régen, sőt egyre inkább kezdtek rosszra fordulni. Az emberek pedig sokszor elmentek, és tüntettek azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak, de ez a politikusokat már nem érdekelte, mert ők azt gondolták, hogy ők – mivel politikusok – mindent jobban tudnak az egyszerű embereknél. Sőt, igazából ők minden okosság megmondhatói, függetlenül attól, hogy korábban foglalkoztak-e azzal a témával, amiben most ők politizálnak, vagy sem.
Egyszer aztán az elnök – akit azért választottak, mert nagy tudású ember volt – meghallotta a nép jajszavát, és eldöntötte, hogy az emberek javára meg fogja változtatni a dolgokat. Összehívta hát a legokosabb, legtapasztaltabb, legtisztességesebb tudósokat szerte az országból és megbízta őket, hogy mielőtt még lejárna a mandátuma dolgozzanak ki egy olyan rendszert, ami sokkal, de sokkal igazságosabbá teszi a világot, mert ez a demokrácia úgy látszik, hogy nem működik. Mert a demokráciáról eddig azt tanították, hogy ugyan nem jó rendszer, de még nem találtak ki nála jobbat. És mivel senki nem járt ennek utána, hát el is hitte mindenki. De az elnököt azért választották, mert nagy tudású volt, ígyhát ő ebben nem volt annyira biztos. Mert a nagy tudásúak onnan ismerszenek meg, hogy belátják: minél többet tudnak, annál inkább tudják, hogy mennyi mindent NEM tudnak.
Összegyűltek hát az ország tudósai és négy nehéz év tanakodása után az elnök elé terjesztették az általuk kitalált rendszert. Nevet nem adtak neki, mégpedig azért, mert rájöttek arra, hogy az emberek hajlamosak mindent cimkével ellátni, ami aztán később megakadályozza őket a megismerésben, és a megértésben.
A rendszer, amit az ország legokosabb, és legtiszteletreméltóbb tudósai kitaláltak nagyon egyszerű volt. Először is a tudósok azt vették észre, hogy mindenkinek nem tudnak jót tenni, ezért fölösleges erre törekedniük, hiszen ez teljességgel lehetetlen, mivel mindenkinek más problémája van, és mindenki máshogyan képzeli el az életet. Ezért azt találták ki, hogy a sok-sok fontos dolog közül meghatározzák azokat a PRIORITÁSOKAT, amelyek a nép számára a boldogság szempontjából fontossággal bírnak. Így kitalálták, hogy elsősorban az egészséggel, az olyan munkával, ahol kiteljesedhetnek a polgárok, az oktatással, a szabadidő hasznos eltöltésével, a családteremtéssel, a sporttal, és a művészetekkel kapcsolatos programokat helyezik előtérbe.
Aztán még arra is rájöttek a tudósok, hogy a demokrácia azért nem jó, mert nem biztos, hogy a többségnek kell igazának lennie. Mégpedig azért, mert az iskolázatlan, vagy hajléktalan, vagy valamilyen módon kiszolgáltatott embereket könnyebben rá lehet venni arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás, vagy valamilyen eszme által megtévesztve úgy szavazzanak, ahogy az érdekeltek szeretnék. Ezért kitalálták azt is, hogy a szavazatok nem egyforma súllyal fognak latba esni.
Ugyan az oktatási rendszer prioritásba helyezésével talán sikerülne az embereket kevésbé befolyásolhatóvá tenni, de ez még nem garancia semmire, ezért az volt a tudósok javaslata, hogy mindenkinek születése pillanatától kezdve lehetőséget biztosítanak arra, hogy a társadalom számára egyre fontosabbá és fontosabbá, ezáltal a szavazatuk pedig nagyobb súlyúvá váljon. Ezt egy kreditrendszer segítségével képzelték el, és mivel az egyetemes emberi jogok között szerepelt az is, hogy minden ember egyenlőnek születik, ezért a születése pillanatában a személyes kártyájára mindenkinek rávezetnek 1000 kreditet.
Ahogy cseperedik a gyermek, és később ifjúvá, majd felnőtté válik, lehetősége van krediteket gyűjteni. Minél jobban tanul, minél többet sportol, minél többet tesz a közjóért, annál több pontja lesz, és majd amikor eléri azt az életkort, amikor már választhat, és választhatóvá válik, akkor a szavazatát a megszerzett kreditpontok arányában fogják elszámolni. De a tudósok azt is tudták, hogy az ember és a világ folyamatosan változik, ezért a kreditgyűjtés soha nem állhat meg, csak az ember halálával érhet véget. De kreditet nem csak gyűjteni lehet, hanem el is lehet veszíteni!
Néhány példával illusztrálták az elnöknek a kreditgyűjtés, és a kredit elvesztés eseteit:
Ha például valaki közmunkát végez, azzal gyűjtheti a pontjait. De ide tartozik még a rendszeres testmozgás, a tudományos eredmények, a befizetett adó, foglalkoztatás, szeretetszolgálat, egészségre nevelés, adományok, továbbtanulás, sporteredmények, környezetvédelem, felvilágosítás, példamutató magatartás stb.
Kreditet csökkentő tényezők többek között az ön-, és közpusztítás (például dohányzás, alkoholizmus, vandalizmus), egészségkárosítás, kizsákmányolás, tisztességtelenség, bűntett, szabálysértés, korrupció, börtönbüntetés, uzsora stb.
A tudósok meg is indokolták, hogy mit miért helyeztek egyik vagy másik csoportba: minden olyan tevékenység ami a közjó érdekében történik pontot növel, és minden, ami a közjó ellen van, csökkenti a kreditek számát. Azért viszont, mert valaki egyszer bűnbe esett – úgy gondolták a tudósok még ne legyen élete végéig megbélyegzett -, a javítás lehetősége fenn kell, hogy álljon. Éppen ezért van lehetősége bárkinek a hibáit a pozitív serpenyőben lévő lehetőségekkel korrigálni.
Azon kívül, hogy van aki – érdemei elismerése miatt – szavazata többet nyom, még a választhatóság szempontjából is esélyesebbek a több kreditet begyűjtők. Mert miért ne az legyen az ország irányítóinak egyike, aki sokkal többet tett életében a közösségért, mint az, aki azért kerül be a parlamentbe mert – szerény körülmények között élő, ámbár jóravaló – polgárok szavazatait tudja megvásárolni.
És az elnök, mikor megértette a tudósok elképzelését, látta, hogy a rendszer jó. Így rögtön törvénybe is iktatta, és a következő választások alkalmával már ennek szellemében választották meg az ország új vezetőit.
Azóta pedig Utopia Land minden polgára elégedett, mert tudják, hogy bárki, aki sokat tesz a többiekért, választható, és annak a szava, aki minél többet tesz a többiekért, többet ér. És látták, hogy ebben a rendszerben mindenkinek felelősséget kell vállalni a tetteiért, és tudták, hogy ez így igazságos, és megértették, hogy ez így jó.
Azóta mindenki boldogan él Utopia Landban, ha meg nem halt.