Koronavírus és ami utána jön

Uitz Béla_1923_General Ludd - Géprombolók 3_425x332Évek óta az a kérdés foglalkoztat, hogy az információáramlás demokratizálódásával és elérhetőségével azok a népek, akik az un. fejlett nyugati társadalmat építik azzal, hogy az erőforrásaikat kihasználjuk, mikor mondják azt, hogy mindaz a jólét és gazdagság nekik is jár. Alanyi jogon. Úgy, ahogyan azt oly szépen megfogalmazták Európa nagy elméi (1789). Pl. így: 

“Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

Márpedig azért vannak arra jelek, hogy ez a gondolat nemcsak az én fejemben fogalmazódott meg, ld. nem humanitárius migráció.

És miért is ne járnának nekik ezek a jogok, ha már a felvilágosult világ ezt deklarálta anno, és később meg is erősítette (1948).

Az teljesen nyilvánvaló sztem azok számára is, akik nem foglalkoztak közgazdaságtannal, hogy a fogyasztás mindenhatóságába vetett hit a 60-as években még előre vitte a világgazdaságot (persze ez alatt is mindig csak a “fejlett” világot értettük), de a 21. századra világossá vált, hogy büntetlenül a végtelenségig nem lehet növekedni egy zárt rendszerben, ahol az erőforrások azért csak-csak végesek. Bár tudjuk, hogy energia nem vész el, csak átalakul. Más kérdés, hogy mivé…

Tehát van itten ez a járvány, meg mellé még egy kis globális felmelegedés (vagy fordítva), és néhányakkal egyetértve nem gondolom, hogy az emberiség (a nagyja, nyilván) képes lenne valamiféle hirtelen jött belső késztetésből feladni mindazt, amit az utóbbi 70-200 évben megszerzett. És vegyük hozzá még azt a pár milliárdnyi népet, akiknek ebből a bőségből nem jutott, viszont akarja, hogy jusson.

Mellé még hozzáképzelhetjük a biotechnológiával megfűszerezett globális populista elhülyülést, ami óhatatlanul is a fél/diktatórikus rendszerek felé navigál(hatja) azokat az államokat, melyek már most is a globalizáció, vagy annak bizonyos megnyilvánulásai ellen folytatnak permanens harcot (ld. Harari: 21 lecke a 21. századra).

Én ahhoz az állásponthoz állok közelebb, hogy nem fogunk tanulni. 

Legalábbis az a többség, akiket lózungokkal, populista üzenetekkel, vagy kilóra meg lehet venni – ugyanakkor a választásokat végső soron eldöntik – nem fog tanulni. 

Annyit semmi esetre sem, hogy belső kényszer hatására az emberiség elinduljon egy fenntartható gazdaság kialakításának az irányába. Hiába lesznek olyanok, akiknek most talán nagyobb lesz a hangjuk, a pénz és a hatalom nincs náluk és nem is lesz. A géprombolók sem tudtak semmit tenni az ipari forradalom kezdetén, az a néhány hang sem fogja túlharsogni az uralkodó osztály médiáját. Média/propaganda nélkül pedig nincs győzelem, ezt szerintem senki sem cáfolhatja. 

Márpedig azokat az üzeneteket senki sem hallgatja szívesen, amiben lemondásra, feladásra kéred az embereket, főként, ha a másik oldalról pont az ellenkezőjét sulykolják. Megboldogult Sas tanár úr (S. I.) írja Reklámpszichológia c. könyvében, hogy az emberek nem várják el az ígéretek teljesítését sem a reklámban, sem a politikában.

Az ember képes változtatni, ha a szükség úgy akarja, vagy rákényszeríti. Változni már nehezebben megy (figyeljük meg, hogy nem ugyan az a két fogalom). Sok emberöltő talán elegendő hozzá, de annyi időnk nincs, hogy ezt kivárjuk. Azt hiszem tényleg olyanok vagyunk, mint a béka a lassan melegedő kondér vízben: meg fogunk főni mire észbekapunk. Függetlenül a koronavírustól és minden mástól.

Nem tudom valaki próbálta-e már a valóságban is ezt a békás kísérletet; én nem tenném meg, mert szeretem az állatokat. Mindenesetre jól hangzik. Ránk, emberekre, meg totálisan igaz.